Töltse szabadidejét családjával, kirándulásokkal és hegyi túrákkal egybekötött program keretében a Zempléni-hegységben lévő kétszobás, komfortos, felszerelt konyhás, nagy gyümölcsöskerttel rendelkező falusi házban, Fonyban!
Kora tavasztól késő őszig fogadunk szállóvendégeket, van temperáló fűtési lehetőség, télen viszont zárva tartunk. A kiadó szálláshely épülete egy önálló, hosszú parasztház, melyben csak a vendégek tartózkodnak, a szállásadók az udvar másik házában laknak.
Elhelyezés
A ház kétszobás, összesen 11 fő egyidejű elszállásolására alkalmas, 9 ággyal és két pótággyal. Két fürdőszoba van, melyből az egyik fürdőkádas, a másik pedig zuhanyzós.
Önálló, felszerelt konyha van, gáztűzhellyel, sütővel, hűtővel, mikrosütővel. Paraszti komóddal és karos ládával felszerelt, gerendás közösségi helyiség várja a falusi nosztalgiára vágyókat.
Lehetőség van a ház udvarán sátorozásra is. Zárt udvaron parkolási, bográcsozási, szalonnasütési lehetőség, kerti terasz kerti bútorokkal áll a vendégek rendelkezésére.
Ellátás
Az étkezés a felszerelt konyhában önellátással oldható meg. Ezen kívül kerti grill, szalonnasütő hely, bográcsozási lehetőség áll a vendégek rendelkezésére.
Szolgáltatások
Borkóstolás, felszerelt konyha, grillezőhely, nemdohányzó szobák, önálló vendégház, rádió a szobában, saját kert, sátorhelyek, zárt parkoló, zuhanyozós szobák, családbarát, üdülési csekk elfogadás, SZÉP kártya elfogadás.
Saját borospincével rendelkezünk a fonyi pincesoron, ahová igény szerint elkísérjük vendégeinket borkóstolásra.
Megközelíthetőség
Közúton Budapestről az M3-as autópályán, Felsőzsolcától a 3 számú főúton, Novajidránynál letérve Vizsolyon és Korláton át Fonyig.
Budapestről Miskolcon át Novajidrányig a Miskolc-Hidasnémeti vasútvonalon. Novajidránytól Volán autóbusz-járattal.
Szerencs-Hidasnémeti vasútvonalon a fonyi vasúti átjárónál kell leszállni, és onnan 5-km-es gyalogos sétával közelíthető meg a falu.
Térkép
Programok
Programlehetőségek Fonyban és környékén:
Fonyban: május elsején majális, augusztus második szombatján falunap.
A környéken: Boldogkői vár: várjátékok, történelmi íjászverseny, Abaújszántó ivó nap, motoros találkozó, Hidasnémeti Hidasi napok, augusztus 20-i rendezvények Abaújszántón, Hejcén, Telkibányán.
Árak
Szállás árak
Felnõtt
2.400 Ft / fõ / éj
Gyermek 3-14 éves korig
1.500 Ft / fõ / éj
Gyermek 0-3 éves korig (felnõtt kísérõvel)
ingyen
Idegenforgalmi adó nincs.
Üdülési csekket elfogadunk, Hungaryrooms prémium klub utazási kártya és OTP Széchenyi Pihenõkártya (SZÉP Kártya) elfogadóhely vagyunk.
Foglalás
Tisztelt Látogató!
Az alábbi űrlapon küldheti el foglalását a Zöldkapus Vendégház részére.
Mivel a Szállásinfo nem közvetít, így nálunk
nincs közvetítési díj,
mindig a szállásadó reagál Önnek,
a foglalás az Ön számára semmilyen költséggel nem jár,
a pénzügyek is csak közvetlenül a szállásadóval rendezendőek.
Megkeresésére a szállásadó legfeljebb 24 órán belül, a fenti árlistában szereplő árak alapján ad választ. A foglalás lekéréses rendszerben működik, a szállásadó visszaigazolásával válik érvényessé.
A szálláshelyek szöveges és képi anyagát a szálláshely tulajdonosok bocsátották rendelkezésünkre, így azok tartalmáért felelősséget nem tudunk vállalni. A honlappal kapcsolatos észrevételeket a következő email címre várjuk: