A szálláshely Egertől 17 km-re, a Mátra lábánál, az egerszalóki termálfürdő szomszédságában található.
Eger, a Mátra és a Bükk közelsége számos programlehetőséget kínál az ide látogatók számára, és azok is megtalálják a számításukat, akik fürdőzésre vágynak, hiszen a környék bővelkedik gyógyfürdőkben is. 5 szobával, 9 férőhellyel, főzési lehetőséggel, igény szerint reggelivel állunk vendégeink rendelkezésére.
Kívánságra borkóstolást szervezünk. Zárt parkolás, grillezési, bográcsozási lehetőség van az udvarban.
Elhelyezés
Kétszemélyes, igényesen berendezett szobáink vannak, melyekből egy pótágyazható. Mindegyik szobánk TV-vel felszerelt, és az összes szobához egy fürdőszoba tartozik.
Maximum 8 főt tudunk kényelmesen elszállásolni.
Ellátás
Igény szerint reggelit tudunk biztosítani.
Szolgáltatások
Borkóstolás, felszerelt konyha, fürdőszobás vagy zuhanyozós szobák, grillezőhely, Internet hozzáférés, zárt parkoló, üdülési csekk elfogadás.
Igény szerint borkóstolók szervezése.
Megközelíthetőség
Budapest és Miskolc felől a 3-as vagy az M3-as útról Kápolnánál lekanyarodva. Másik alternatíva az Eger felőli megközelítés.
Térkép
Programok
A közelben egy horgásztó található, a szomszédos faluban két termálfürdő is áll a vendégek rendelkezésére.
Árak
Árak egész évben
Felnőttek részére
3.000 Ft / fő / éj
Gyermekek részére 0-6 éves korig
ingyenes
Gyermekek részére 6-14 éves korig
1.250 Ft / fő / éj
Reggeli
800 Ft / fő/éj
Vendégházunkban legfeljebb 8 fő szállásolható el!
Foglalás
Tisztelt Látogató!
Az alábbi űrlapon küldheti el foglalását az Éva Vendégház részére.
Mivel a Szállásinfo nem közvetít, így nálunk
nincs közvetítési díj,
mindig a szállásadó reagál Önnek,
a foglalás az Ön számára semmilyen költséggel nem jár,
a pénzügyek is csak közvetlenül a szállásadóval rendezendőek.
Megkeresésére a szállásadó legfeljebb 24 órán belül, a fenti árlistában szereplő árak alapján ad választ. A foglalás lekéréses rendszerben működik, a szállásadó visszaigazolásával válik érvényessé.
A foglalási és lemondási feltételeket elfogadom. [Megtekintés]
Foglalási és lemondási feltételek: Előleget nem kérünk, fizetés utólagosan. A szobákat délig kell elhagyni. Késői érkezés esetén mindenképpen telefonos értesítést kérünk.
A szálláshelyek szöveges és képi anyagát a szálláshely tulajdonosok bocsátották rendelkezésünkre, így azok tartalmáért felelősséget nem tudunk vállalni. A honlappal kapcsolatos észrevételeket a következő email címre várjuk: