Hajdúszoboszló frekventált, csendes, zöldövezeti részében lévő apartmanjainkba szeretettel várjuk kikapcsolódni, gyógyulni vágyó Vendégeinket, egész év folyamán.
Az apartmanház a Gyógyfürdőtől, az Élménystrandtól valamint az újonnan megnyitott fedett Élményparktól mindössze 350 méterre helyezkedik el.
Családias hangulatú telkünkön 7 apartman, valamint 2 faház található, ahol zárt parkolóhelyet is biztosítunk.
Elhelyezés
Az apartmanokban 2+1 ágyas szobák lettek kialakítva.
7 apartmanunkon kívül 2 faház is a rendelkezésükre áll, melyek szintén apartmanként üzemelnek. Az egyik faház 1 szobás, 2+1 ágyas, fürdőszoba, toalett, konyharész kialakításával, még a másik 2 szobás hasonló elrendezéssel.
Itt hangsúlyoznunk kell, hogy a faházakat, csak főszezoni időszakban tudjuk kedves vendégeink részére biztosítani
Mindegyik szoba mellé külön fürdőszoba, toaletthelyiség lett kialakítva, valamint a külön TV, és hűtő is az összkomfort megteremtését szolgálja.
Apartmanjaink mindegyike földszintes helyiség, melyek akadálymentesítettek, rámpával felszereltek, a mozgásában gátolt Vendégek gondtalan pihenésének biztosítása érdekében.
Összesen 24 fő részére tudunk biztosítani kellemes pihenési lehetőséget.
Ellátás
Szolgáltatásaink szerves részét képezi a saját konyhánkból biztosított, ízletes, félpanziós ellátás, - helyi felszolgálással. Igény szerint teljes panzió is rendelhető.
Félpanziónk kontinentális reggeliből és bőséges vacsorából (leves, meleg főfogás körettel, savanyúsággal) áll. A vacsora magába foglal egy kellemes levest, s egy meleg főfogást körettel és savanyúsággal.
Étlapjaink heti összeállításúak, idényjellegűek, s változatosak is egyben, sok éves tapasztalatra alapozva. Az általunk elkészített fogásokat helyben, a családiasan kialakított külön étkezdénkben, illetve a kerthelyiségünkben szolgáljuk fel.
Szolgáltatások
Csoportok részére kedvezmény, felszerelt konyha, fürdőszobás szobák, grillezőhely, ingyenes parkolás, központi széf, nemdohányzó szobák, reggeli, saját kert, TV a szobában, zárt parkoló, családbarát, bababarát, mozgássérültek részére megközelíthető, üdülési csekk elfogadás.
Családias hangulatú telkünkön zárt parkolóhelyet is biztosítunk. Kertünkben asztallal, tetővel ellátott pihenőpadok, fák hűse alatt elhelyezett hintaágy, s nem utolsó sorban a bográcsozáshoz, barbecue partikhoz kialakított grillezőnk szolgálják a kellemes, esti hangulatok alapját.
A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő egész évben folyamatos nyitva tartással 7 órától 19 óráig üzemel. A csarnok 3 gyógyvizes medencéje mellett 4 nyitott látványmedence áll a vendégek rendelkezésére.
A hajdúszoboszlói jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz elsősorban mozgásszervi és nőgyógyászati betegségekre lehet gyógyír, vagy enyhíti a panaszokat. Ellenőrzött és minősített gyógyvizünkre alapozva több mint 40 féle kezelés vehető igénybe orvosi felügyelet mellett, köztük súlyfürdő, víz alatti sugármasszázs, gyógytorna, inhaláció, iszapkezelés, többféle masszázs, soft-lézer, elektro-, magnetho-, és fényterápiák teljes palettája.
A wellness program szaunát, szoláriumot, stressz-oldó kúrát, aroma kúrát, fitness- és managerkúrát ajánl a vendégeknek. Legújabb wellness kezelések: aroma masszázs, aroma pezsgőfürdő, aroma talpmasszázs, Dermalife kezelés, Bemer kezelés.
Strand:
A 30 hektáros parkban elterülő strand május 1-től szeptember 30-ig tart nyitva. A 13 medence kivétel nélkül nagy népszerűségnek örvend, minden korosztály kedvére választhat a különböző élmény medencék, úszó,- hullám,- pezsgő,- és gyermekmedencék közül.
A gyermekek kedvencei a gyerekmedencékben elhelyezett játékelemek: vízilovak, fókák, teknősök. A strandunk igazi slágere a pálmafákkal övezett mediterrán tengerpart. A kristálytiszta, hullámzó vizű óriásmedence homokos partján kalózhajó és világítótorony nyújt egyedülálló látványt.
Árak
Szállás árak 2012.
Elő- és utószezonban
2.800 Ft / éj / fő
Főszezonban (június 01 - augusztus 30.)
4.200 Ft / éj / fő
Áraink nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, ami naponta 410 Ft, készpénzben fizetendő (18 év felettieknek).
A kiemelt, pirosbetűs ünnepek főszezoni árkategóriában értendőek.
Gyermenk 3 éves kor alatt ingyenes, amennyiben nem igényelnek a részükre plusz ágyat, ágyneműt.
Étkezés:
Félpanziós ellátás: 1.400 Ft / fő / nap
Foglalás
Tisztelt Látogató!
Az alábbi űrlapon küldheti el foglalását az Apartman 63670 részére.
Mivel a Szállásinfo nem közvetít, így nálunk
nincs közvetítési díj,
mindig a szállásadó reagál Önnek,
a foglalás az Ön számára semmilyen költséggel nem jár,
a pénzügyek is csak közvetlenül a szállásadóval rendezendőek.
Megkeresésére a szállásadó legfeljebb 24 órán belül, a fenti árlistában szereplő árak alapján ad választ. A foglalás lekéréses rendszerben működik, a szállásadó visszaigazolásával válik érvényessé.
A foglalási és lemondási feltételeket elfogadom. [Megtekintés]
Foglalási és lemondási feltételek:
A foglalás elküldése: legkésőbb 1 héttel az érkezés előtt
Foglaló küldése min. 5.000 Ft / fő, legkésőbb 5 nappal az érkezés előtt (a foglaló fizetésének módjáról a visszaigazolást követően tájékoztatjuk vendégünket)
Lemondás, maximum 2 nappal a várható érkezés előtt lehetséges
Be- és kijelentkezés adott nap 10:00 - 15:00 óra között.
A szálláshelyek szöveges és képi anyagát a szálláshely tulajdonosok bocsátották rendelkezésünkre, így azok tartalmáért felelősséget nem tudunk vállalni. A honlappal kapcsolatos észrevételeket a következő email címre várjuk: